Sokáig kerestem a megoldást, hogyan lehetne egyedül játszani ha már vannak lapjaim. Voltak próbálkozásaim de nem nagyon jöttek be ezek. Végül a számítógépes megvalósításoknál kötöttem ki, a Heartstone lett a kedvencem. Rengetegen játszák, jó a mesterséges intelligencia elleni játék, pénz nélkül is teljesen élvezhető.
Mindazonáltal hiányzott a fizikai kártyalap és az élő, velem szemben ülő játékostárs, akivel még dumálni is lehet :)
Nemrégiben bukkantam rá egy újfajta, számomra eddig ismeretlen játkmechanikát használó kártyajátékokra. A játékmechanika nem más mint a pakliépítés (deck building), viszont ez itt nem azt jelenti, hogy mindenki összerakja a saját pakliját az összegyűjtött lapokból, hanem épp ellenkezőleg működik. A lényeg, hogy a játékban fellelhető összes lap rendelkezésre áll, abból játszik minden játékos. A lapok száma azért jóval kevesebb mint pl a Magic-ben, de azért néhány száz lap van ezekben a játékokban is. Ezeket egyetlen húzópakliba tesszük, majd az egy, két vagy több játékos ebből a pakliból vásárolgatja össze valamilyen erőforrásból a saját paklijába a lapokat, meghatározott szabályok szerint. Jónéhány ilyen játék létezik, de a legtöbb ugyan azt a módszert alkalmazza. A húzópakliból néhány lapot (jellemzően 5-6) felcsapunk és ebből lehet vásárolni. A megvásárolt lap helyére újabbat teszünk a közös lapokból. A játékosok kezdetben egy minimális, csupán erőforrást és néhány sebzést adó alap paklival kezd (általában 10 lapos). Általában három erőforrás van: életerő amit 0-ra kell leütni mielőtt a tiedet üti le más, pénz amiből lapokat lehet vásárolni és sebzés amivel a másik életerejét lehet csökkenteni. A lapok ezeket az értékeket manipulálják, kombinálva több lapot pedig tovább lehet növelni a nyerési esélyeket. A lapokat egyszer kell kifizetni, így a játékosok saját paklijába kerülnek, amiből a körben adott számút (ötöt) kell húzni. A lapok innen már ingyen kijátszhatók. A rajta lévő utasításokat (ami gyakran csupán ikonok és számok) végre kell hajtani, majd a kör végén a saját dobópakliba tenni. Ha elfogyna a saját húzó pakli, akkor egyszerűen újrakeverjük a korábbi körökben kijátszott lapokat és már folytatódhat is a játék. Lehet véglegesen kivonni a játékból lapokat, ilyenkor azok már nem keverhetők vissza.
További játékelem a kasztok, klánok, szövettségek (Magic terminológiával színek). Általában négy szín van ezekben a játékokban is. Mindegyik másban erősebb. Van amelyik több pénzt termel, van amelyikkel gyorsabban lehet pörgetni a paklinkat, van amelyik az ütéseket erősíti stb.... Az azonos színű lapok egymást sokszor erősítik és extra bónuszokat adnak.
A játék jellemzői:
- nagyon egyszerűek a szabályai, néhány perc alatt megérthetőek és gyorsan el lehet kezdeni a játékot. Ezért szeretik azok is, akik nem éppen hardcore játékosok (feleség, barátnő, fiatalabb gyerek :) )
- Nincs gyüjtögetés! Néhányezer forintos beruházással a teljes lapkészletet megkapjuk. Itt is vannak kiegészítők, amik megpróbálják bővíteni, finomítani a játékegyensúlyt. Azért el lehet itt is könnyen 10-20 ezer forintot költeni, de alap készlettel is nagyon sokáig (évekig) izgalmas partik játszhatók.
- Jellemző a passziánsz játéktípus megvalósítása is, ahol igen ötletesen kezünkbe adnak olyan szabályokat amik megvalósítanak egyfajta mesterséges intelligenciát, amit le kell gyűzni. Ezekből versenyek is vannak (természetsen a BGG fórumán lehet ilyeneket találni).
- a szerencse azért itt is közrejátszik - még jó hogy, hiszen kártyázunk :), de azért nem vészes. A közös pakliból előkerülő lapok amik a szerencse rovására írhatók, de én úgy vettem észre hogy mindig ki lehet alakítani olyan paklit amivel meg lehet nehezíteni az ellenfelünk dolgát
És végül néhány játék ami erre a mechanikára épül:
- Star Realms
- Hero Realms
- Cuthulu Realms
- Epic Card Game
- Sorcerer
- Race for the Galaxy
- Ascentions
Én először a Hero Realms-be vágtam bele, aztán a Star Realms-et is kipróbáltam. Most a Star Realms a kedvencem, erről írok hamarosan bővebben.