2014. augusztus 6., szerda

Fantasy gyüjtögetős kártyajátékok

1995-ben Győrben nyílt egy fantasy és szerepjáték bolt, amit meg is látogattam. Megláttam egy érdekes kis dobozt amiben kártyák voltak. Azt mondta az eladó hogy ez egy újfajta stratégiai játék. Minden csomag más lapokat tartalmaz és a lapoknak vannak ritkasági jellemzője is. Lehet gyűjtögetni és cserélgetni másokkal és a lényeg hogy nagyon jókat lehet vele játszani. Eddig csak angolul volt ilyen játék, de most megjelent két magyar is. A Hatalom Kártyái (HKK) és a Mítosz. Nekem valamiért a Mítosz tetszett meg és vettem belőle két paklit.
Ezt nézegettem aztán az egyik barátommal játszottunk vele jókat. Később mikor megint a boltban jártam, megkérdeztem hogy hol találok játékpartnereket. Mondták az ott lévők, hogy a győri szerepjáték klubban játszanak néhányan, de a HKK-t többen játsszák. Akik ott voltak meséltek a HKK-ról, meg egy példajátékot is lenyomtak. Meg kell mondanom hogy sokkal pörgősebb és szórakoztatóbb volt a HKK-t látni mint a Mítosszal játszani. Egyből vettem két csomag HKK-t is.
Az ottani srácokkal jót dumáltunk és megkérdeztem hogy ők hol szoktak játszani. Mondták hogy mosonmagyaróváriak, csak bejöttek megnézni az új boltot. Ennek nagyon megörültem, hisz én is odavalósi voltam. A lényeg hogy ezután sok évig együtt HKK-ztunk. Versenyekre jártunk, versenyeket szerveztünk.
Aztán megismerkedtem a világ első kártyajátékával a Magic the gathering-el. Ez volt az első fantasy gyüjtögetős kártyajáték, minden hasonló alapja és őse. Meg kell mondanom így utólag is, hogy máig nem találkoztam jobb játékrendszerrel. Végtelenségig egyszerű, gyorsan tanulható és nagyon szórakoztató a Magic.
 

A Magic máig a kedvencem. Mivel igen hamar megjelent számítógépes játékként is így sokat játszottam vele. Aztán megjelentek az online játszható virtuális játékterek is. Ebből is a Magic kiemelkedően jól sikerült. Manapság pl Androidos telefonon is igen színvonalas játék érhető el.

És elérkeztem odáig ami miatt az egész fantasy témát két cikken keresztül elővettem itt a blogban. Ugyanis a napokban találtam rá a Hearthstone nevű játékra.
Ez egy kártyajáték mint a fent említettek, de csak számítógépes megvalósítása létezik. A játék kiadója a Blizzard ami eleve már egyfajta biztosíték a minőségre. A másik az hogy a Word of Warcraft világához kapcsolódó, de attól teljesen független játék. Nem kell ismerni a WOW-ot hogy játszani lehessen vele és ami még fontos hoyg az alapjáték ingyenes és az alapjáték eléggé szórakoztató, szinte teljesértékű, csupán vannak olyan küldetések, játékfajták, amik némi pénzzért (1-2 euróért) érhetők el.
Szóval belekóstoltam és nagyon megragadott. A Magichez hasonlóan pörgős a játékmenet, de picit eltérőek a szabályok.
Van magyar nyelvű honlap, ahol sokmindent leírnak és fórumozni is lehet, versenyeket szerveznek.
Aki érdeklődik a hasonló témák iránt annak ajánlom kipróbálásra. Nem kell hozzá "izomgép" és Linuxon is megy.

A fent említett játékokhoz kapcsolódó linkek:
Mitosz emlékoldal
Hatalom kártyái
Hatalom Kártyái Online játék
Magic the gathering hivatalos oldala
Hearthstone hivatalos oldal, program letöltése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése